Archívum: Programok

Tudta Ön, hogy van egy tájházunk is?

2017-ben nyílt meg a látogatók előtt a Dunaföldvári Tájház. Az autentikusan helyreállított és helyi védelem alatt álló épületben a paraszti élet használati tárgyait állítottuk ki, de az újonnan épült foglalkoztató akár bérbe is vehető kisebb rendezvényekre.

Tovább

Mindent tud Ön a Beszédes József hídról?

Egykor csak simán dunaföldvári vagy földvári hídnak hívták, de pár éve már egy kitűnő vízépítőmérnök nevét vette fel. Ismeri Ön a hidat, ami összeköti az Alföldet a Dunántúllal?

Tovább

Ki tud többet a Dunaföldvári Várról?

A Dunaföldvári Vár városunk legismertebb turisztikai attrakciója. Ön biztosan ismeri a történetét és a titkait?

Tovább

Tudja Ön, ki volt Sárdy János és mi kötötte Dunaföldvárhoz?

A Dunaföldvári Vár egyik legnépszerűbb és leglátogatottab kiállítása a Sárdy János életét bemutató anyag. Olyannyira sikeres, hogy 2008 után 2013-ban - felújítva - újra megnyitottuk.

Tovább

Ki tud többet Dunaföldvárról?

Egy új kvízzel jelentkezünk, amelyből kiderül, ki az igazi lokálpatrióta, aki (majdnem) minden tud a városról. Játsszanak velünk!

Tovább

Ismeri Ön az 50-es évek Dunaföldvárját?

Idén a Város Napja alkalmából szervezett várostörténeti vetélkedő az 50-es évekről szól. A gyerekeknek feltett kérdésekből állítottuk össze a kvízt.

Tovább

Információk a Téli Színház utolsó - március 25-re tervezett - előadásáról

Az alábbiakban tájékoztatjuk, hogy a 2020. március 25-re tervezett előadást egy későbbi időpontban tartjuk meg. A megvásárolt jegyek érvényesek, de biztosítjuk a jegyvisszaváltási lehetősdéget is.

Tovább

Elmaradnak a márciusi és az áprilisi rendezvények

A kormány 2020. március 11-én tartott ülésén vészhelyzetet rendelt el, aminek értelmében - visszavonásig - a rendezvényeink elmaradnak.

Tovább

Fessük meg Dunaföldvárt együtt!

Az esemény ideje: 2020-02-15 13:00:00-tól, 2020-02-15 22:00:00-ig

A Kultúrházak Éjjel-Nappal országos rendezvénysorozathoz kapcsolodva, közös festésre hívunk mindenkit a művházba február 15-én.

Tovább

Visszaköltözik a Földvári Advent a várudvarba

Töltsék velünk advent időszakában a vasárnap délutánokat! Mi pedig igyekszünk meghitt ünnepet, szépséges látványt és különleges programokat biztosítani.

Tovább

Hozzanak magukkal bögrét és drukkoljanak a libáknak!

November 9-én, szombaton délután újra megtelik élettel a Rókus pincék környéke. Természetesen lesz vendéglátás is és a környezetet is szeretnénk megkímélni a műanyag poharaktól.

Tovább

A házban működő szakkörök és csoportok

Ha kellemesen és hasznosan szeretné eltölteni szabadidejét vagy a gyerek energiáit szeretné lekötni, olvasson tovább és válasszon szaakört vagy klubot!

Tovább

Meghívjuk egy teára a Téli Színházbérlet előadásain

Nem csak színházi élménnyel, hanem egy csésze teával is várjuk Önöket a Téli Színházbérlet négy előadásán.

Tovább

Új helyszínen a Szüreti Fesztivál

Az esemény ideje: 2019-09-20 18:00:00-tól, 2019-09-22 22:00:00-ig

A nemrégiben átadott piactéren rendezzük idén a fesztivált, ami egyben a jubileumi - huszadik(!) - Földváriak Találkozója lesz és a testvérvárosaink küldöttségeit is vendégül látjuk.

Tovább

Augusztus 20.: a név új, a rendezvény régi

Az esemény ideje: 2019-08-20 09:00:00-tól, 2019-08-20 22:00:00-ig

Új nevet adtunk, az augusztus 20-i rendezvényünknek: Szent István Napi Halászléfesztivál.

Tovább

Csodák és kalandok éjszakája a várban

Az év legrövidebb éjszakáján - Szent Iván éjjelén - olyan különleges programokkal készülünk, amik kedvéért talán azok is ellátogatnak a Dunaföldvári Várba, akik eddig nem tették.

Tovább

Négy csodás este a Dunaföldvári Vár szabadtéri színpadán

Június végétől négy hétvégére a színházé lesz a főszerep a Dunaföldvári Vár udvarán. A szokásokon nem változtatunk. Lesz színház, zene és tánc.

Tovább

30 éve város Dunaföldvár

Az esemény ideje: 2019-02-28 14:00:00-tól, 2019-03-02 20:00:00-ig

1989. március 1-jén avatták várossá Dunaföldvárt, de az ünnepi programsorozat már február 28-án elkezdődik.

Tovább

Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Tovább

Pályázatok a város születésnapjára

Idén lesz 30 éve, hogy várossá avatták Dunaföldvárt. Az évforduló alkalmából két pályázatot hirdetünk.

Tovább

2020 Június
HKSzCsPSzV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Hírlevél feliratkozás
Kérem adja meg az adatait.

Friss hírek, események

Tudta Ön, hogy van egy tájházunk is?

2017-ben nyílt meg a látogatók előtt a Dunaföldvári Tájház. Az autentikusan helyreállított és helyi védelem alatt álló épületben a paraszti élet használati tárgyait állítottuk ki, de az újonnan épült foglalkoztató akár bérbe is vehető kisebb rendezvényekre.

Mindent tud Ön a Beszédes József hídról?

Egykor csak simán dunaföldvári vagy földvári hídnak hívták, de pár éve már egy kitűnő vízépítőmérnök nevét vette fel. Ismeri Ön a hidat, ami összeköti az Alföldet a Dunántúllal?

Ki tud többet a Dunaföldvári Várról?

A Dunaföldvári Vár városunk legismertebb turisztikai attrakciója. Ön biztosan ismeri a történetét és a titkait?

Tudja Ön, ki volt Sárdy János és mi kötötte Dunaföldvárhoz?

A Dunaföldvári Vár egyik legnépszerűbb és leglátogatottab kiállítása a Sárdy János életét bemutató anyag. Olyannyira sikeres, hogy 2008 után 2013-ban - felújítva - újra megnyitottuk.

Aktuális


Események


Kapcsolat


7020 Dunaföldvár
Ilona utca 9.

Telefon: +36 75 541 000
Fax: +36 75 541 001

E-mail
muvhaz@dunafoldvar.hu
www.dunafoldvar-muvhaz.hu

Copyright © 2013 Városi Művelődési Központ Dunaföldvár