Csodák és kalandok éjszakája a várban

Az év legrövidebb éjszakáján - Szent Iván éjjelén - olyan különleges programokkal készülünk, amik kedvéért talán azok is ellátogatnak a Dunaföldvári Várba, akik eddig nem tették.

Csodák és kalandok várnak kicsiket és nagyokat a Múzeumok Éjszakáján, június 22-én, a várudvaron. Az este programjai olyan különlegességek, amikkel egy sima hétköznap nem találkozhatnak. 

muzej2019_web.jpg

Azt szeretnénk, ha ellátogatnának hozzánk azok is, akik még nem látták a kiállításokat vagy nem jártak a várban. Hozzák el a gyerekeket is, hátha még ők sem... A kicsiknek lesz homokozó, a kicsit nagyobbaknak akadályverseny, a még nagyobbaknak pedig a bátorságpróba. 

A programok a várudvaron 17 órakor kezdődnek, a Dunaföldvári Tájház viszont már 16 órától látogatható egészen 20 óráig. Természetesen ingyenesen, mint ahogy az este folyamán egyik programért sem kell fizetni.

A Fafaragó Galériában indul az este a Pásztorok, cívisek öröksége című kiállítás megnyitójával 17 órakor. A Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület tagjai mutatkoznak be alkotásaikkal.

meghivo1.jpg

Egyik legnépszerűbb kiállításunk a Sárdy János emlékkiállítás, ami egyedülálló az országban. 18 órától különleges tárlatvezetés keretében ismerkedhetnek meg a neves énekessel. Ezt követően mutatjuk be legújabb kiállításunkat, a Magyar világ - török világ érdekességeit.

19 órától akadályversenyen mérhetik össze tudásukat és ügyességüket 9-12 éves fiúk és lányok. Jelentkezni a helyszínen lehet.

A GAMILA orientális tánccsoport bemutatója pedig egyrészt hangulatában passzol az új kiállításunkhoz, másrészt pedig különleges színfoltja lesz az estének. A táncosok 19:30-kor kezdenek a színpadon, majd az Ispánházba invitáljuk a látogatókat.

A várossá avatás 30. évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdettünk "Fotózd le a múltat!" címmel. Az volt a feladat, hogy régesrégi képeket ugyanarról a helyszínről, távolságról újra lefotózzanak a pályázók. 42 fotó érkezett és amelyik megfelelő volt, azokból izgalmas montázsok készültek. A pályázat eredményhirdetése és a kiállítás megnyitója 20 órakor kezdődik.

fotozdleamultat_meghivo.jpg

Sötétedéskor a várudvar és a falak csodaszép fényruhát öltenek. A Méhkasaula csapatának jóvoltából izgalmas fényfestés borít majd mindent. Ebben a különleges hangulatban kezdődik majd 21 órakor Derzsi György koncertje. Többször láthatták, hallhatták már őt Dunaföldváron - legtöbbször Sárdy János kapcsán. Mostani koncertjén is természetesen megemlékezünk a művészre, hiszen idén van halálának az 50. évfordulója. Nem csak Sárdy Jánost idézzük meg a koncerten, hanem kávéházi dalok és sanzonok is felcsendülnek.

Mindeközben isteni kemencés lángost, kecskesajtot és kürtőskalácsot is találnak a gasztro-szekcióban vagy éppen egy fröccsöt a Tomolik-pince boraiból.

IMG_0769.jpg

A Múzeumok Éjszákájának a programjai közül az egyik legnépszerűbb már sok év óta a bátorságpróba. Ide a legbátrabb gyerekeket várjuk, akiknek az lesz a feladatuk, hogy egy szál gyertyával - egyedül - felmenjenek a sötét vártoronyba. A sok lépcső természetesen nem lesz unalmas, mindenféle meglepetés várja majd őket. 

 

A programokra és a kiállításokra a belépés ingyenes!


 

Kapcsolat ürlap

(Írja be a képen látható kódot!)

2020 Április
HKSzCsPSzV
3031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
123
Hírlevél feliratkozás
Kérem adja meg az adatait.

Friss hírek, események

Ismeri Ön az 50-es évek Dunaföldvárját?

Idén a Város Napja alkalmából szervezett várostörténeti vetélkedő az 50-es évekről szól. A gyerekeknek feltett kérdésekből állítottuk össze a kvízt.

Bezárunk...

A 2020. március 16-i - veszélyhelyzet miatt - életbelépő rendelet alapján, semmiféle rendezvényt nem lehet tartani, ezért intézményeink bezárnak.

Információk a Téli Színház utolsó - március 25-re tervezett - előadásáról

Az alábbiakban tájékoztatjuk, hogy a 2020. március 25-re tervezett előadást egy későbbi időpontban tartjuk meg. A megvásárolt jegyek érvényesek, de biztosítjuk a jegyvisszaváltási lehetősdéget is.

Elmaradnak a márciusi és az áprilisi rendezvények

A kormány 2020. március 11-én tartott ülésén vészhelyzetet rendelt el, aminek értelmében - visszavonásig - a rendezvényeink elmaradnak.

Aktuális


Események


Kapcsolat


7020 Dunaföldvár
Ilona utca 9.

Telefon: +36 75 541 000
Fax: +36 75 541 001

E-mail
muvhaz@dunafoldvar.hu
www.dunafoldvar-muvhaz.hu

Copyright © 2013 Városi Művelődési Központ Dunaföldvár