Ilcsi néni szépítő füvei

Az esemény ideje: 2016-12-13 18:00:00-tól, 2016-12-13 20:00:00-ig

A Népszerű Tudomány sorozat következő előadásának vendége Molnár Ferenc, az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. ügyvezetője. 

Ilcsi néni, a legendás kozmetikus az 1950-es években kezdett dolgozni a szépségiparban. Az akkori helyzet szorította rá, hogy saját maga állítsa elő a kezelések során használt alapanyagokat, krémeket, szépítőszereket.

Innen indult az a pálya, aminek eredményeként létrejött a cég, az Ilcsi Szépítő Füvek. Ma már a világ több, mint 40 országába szállítják kizárólag természetes alapanyagokat tartalmazó termékeiket. Olyan hírességek is a vásárlóik közé tartoznak, mint Jackie Chan. A Hungarikummá nyilvánított termékekről még több információhoz juthat 2016.december 13-án 18 órától a Dunaföldvári Művelődési Házban

ilcsineni.jpg

Megismerkedhetnek azokkal a kozmetikai termékekkel, amik létrejöttüktől kezdve a mai napig töretlen népszerűségnek örvendenek. Az induláskor, 1984-ben 28 termék szerepelt a cég palettáján, ami mára 140-re bővült. 

Ilcsi nénit a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki, termékei pedig 2003-ban elnyerték a Superbrands díjat. A termékek kiskereskedelmi forgalomba nem kaphatóak, csak a szerződéssel rendelkező kozmetikákban próbálhatják ki a szépülni vágyók.

Kapcsolat ürlap

(Írja be a képen látható kódot!)

2019 November
HKSzCsPSzV
28293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
Hírlevél feliratkozás
Kérem adja meg az adatait.

Friss hírek, események

Visszaköltözik a Földvári Advent a várudvarba

Töltsék velünk advent időszakában a vasárnap délutánokat! Mi pedig igyekszünk meghitt ünnepet, szépséges látványt és különleges programokat biztosítani.

Hozzanak magukkal bögrét és drukkoljanak a libáknak!

November 9-én, szombaton délután újra megtelik élettel a Rókus pincék környéke. Természetesen lesz vendéglátás is és a környezetet is szeretnénk megkímélni a műanyag poharaktól.

A házban működő szakkörök és csoportok

Ha kellemesen és hasznosan szeretné eltölteni szabadidejét vagy a gyerek energiáit szeretné lekötni, olvasson tovább és válasszon szaakört vagy klubot!

Meghívjuk egy teára a Téli Színházbérlet előadásain

Nem csak színházi élménnyel, hanem egy csésze teával is várjuk Önöket a Téli Színházbérlet négy előadásán.

Aktuális


Események


Kapcsolat


7020 Dunaföldvár
Ilona utca 9.

Telefon: +36 75 541 000
Fax: +36 75 541 001

E-mail
muvhaz@dunafoldvar.hu
www.dunafoldvar-muvhaz.hu

Copyright © 2013 Városi Művelődési Központ Dunaföldvár